Rendelhető hirdetési felületek (PDF, 354KB)
1. ReklámspotA legelterjedtebb rádiós hirdetési eszköz. Előre gyártott, effektekkel, zenével, vagy többféle hanggal gazdagított reklámozási forma. Ára másodpercenkénti sugárzási díjból, illetve egyszeri gyártási költségből áll össze. Ereje nagy ismétlés számban mutatkozik meg, de már rövidebb kampányok is – kiegészítve más hirdetési formáinkkal – hatékonyak lehetnek.
Adott helyszínről szóló, színes, érdekes, bejelentkezésekkel tarkított reklám, melynek különlegességét az élő műsor varázsa adja meg. Kiválóan alkalmas, üzletnyitásokhoz, üzletbemutatáshoz, rendezvények népszerűsítéséhez.
Helyszíni műsorunk nem csak a rádióhallgatókat, hanem a kitelepülés környezetében lévőket is megmozdítja, hisz a műsor ideje alatt folyamatos kihangosítással egészítjük ki a rádiós elemeket. Egy-egy helyszínen minimum 2 órát töltünk el, ez alatt a helyi publikum szórakoztatása mellett óránként 3x1.5perc élő bejelentkezést biztosítunk a helyszínről. A látványosan megépített N-JOY Pont, és műsorvezetőink több évtizedes tapasztalata biztos sikert ígér.
Rendkívül eredményes kampányelem a rádiós reklámjáték, amelynek keretében megbízónk termékéből, szolgáltatásából játék keretében juttatunk a hallgatóknak. A telefonos játék szervezése mellett maximum 20 mp általános információt, reklámlehetőséget is kínálunk, melyhez Önnek a bonyolítás árán kívül mindösszesen csak minimum 2.500 Ft értéku ajándékot kell felajánlania játékonként.
Az egyik legelegánsabb hirdetési forma, hiszen a támogató nem csak reklámoz, hanem hozzá is járul egy-egy műsor megvalósulásához, ezzel kicsit Ő is "rádióssá" válik.
A műsortámogatás önmagában is képes üzletek, szolgáltatások iránti figyelem fenntartására, emellett erős támasza tud lenni olyan hirdetéseknek,(reklámspot, reklámhír, stb) amelyek konkrét akciót hirdetnek. A támogatásban elhangzik a támogató neve, szlogenje.
Enjoy Reggel Hójelentés (Időszakos)
(H-P 06. 00-10. 00, 4 db műsorajánlóval) (H–P, 2 db műsorajánlóval)
Üzleti percek Horoszkóp
(H–P, 11. 15, 15. 15, 2 db műsorajánlóval) (H-V, 7.15, 10.15, 1 db műsorajánlóval)
Sporthírek Programajánló
(H-V 6. 30, 7. 30, 13. 00, 20. 00, 4 db műsorajánlóval) (H-V, 7.45, 9.45, 13.45, 15.45, 4 db)
Tőzsdei információk műsorajánlóval
(H-V, 7. 15, 10.15, 2 db műsorajánlóval)
Pollenjelentés (Időszakos)
(H-V, 10.35, 10.45, 2 db műsorajánlóval)
Évforduló
(H-V, 8.45, 12.45, 2 db műsorajánlóval)
Időjárás, Közlekedés:
6.30-tól kétóránként 7.00-tól kétóránként
7.00-tól kétóránként 8.00-tól kétóránként
7.30-tól kétóránként
8.00-tól kétóránként
Ha hosszabb megszólalásra van szüksége, Önnek a PR riport a legmegfelelőbb. Az 1-2 perces anyagainkat úgy készítjük el, hogy az tökéletesen tükrözze a megrendelő igényét, és a személyes hang hitelességét kihasználva képes legyen megtöbbszörözni a figyelmet. A legmodernebb technikát igénybe véve, akár stúdióinkban, akár telefonon keresztül is kifogástalan minőségben tudjuk anyagát elkészíteni, melyet profin megvágva, makulátlan tartalommal szerkesztünk adásba. Árképzése a sugárzási, illetve a gyártási költségbol tevődik össze.
Viszonylag új keletű hirdetési forma, amely kötött idejű, 10, vagy 20 másodperces hosszúságban készül. Kivitele egyszerűbb, mint a reklámspoté, nem tartalmaz különleges effekteket, párbeszédet, ám kiváló reklámhangjainknak, és kreatív reklámszöveg íróinknak köszönhetoen egyenértékű lehet a reklámspottal is.
A reklámspottól elkülönülten, saját blokkban kerül sugárzásra, így kiválóan képes fókuszálni a figyelmet.
Gyártási költsége nincs, Önnek csak a kedvezo sugárzási díjat kell fizetnie.
Az N-JOY Rádiók vásárlási tanácsadó műsora, amely naponta 3 alkalommal, a leghallgatottabb reggeli, illetve délutáni műsorsávokban kerül sugárzásra, az aktuális műsorvezeto hangjával. Ami pedig az egész reklám piacon egyedivé teszi, az a rugalmas rendelés leadás lehetősége, az, hogy a reklám szövegét Ön ráér előző nap 14 óráig elküldeni, ahhoz, hogy az másnap reggel adásba kerülhessen. Sot, a szöveget akár minden nap lehetősége van megváltoztatni.
A www.n-joyradio.hu valamint a www.n-joymagazin.hu internetes oldalainkon Ön is elhelyezheti hirdetését banner formájában, sőt azokat munkatársaink igényes kivitelben el is készítik Önnek.
Ajánlatainkat egyedileg, az Ön igényeinek figyelembe vételével alakítjuk ki. Kedvezményekkel, akciós csomagokkal, és számtalan egyéb variációs lehetősséggel, az Ön céljainak megfelelően kínáljuk szolgáltatásainkat. Kérje tanácsadásunkat, és árajánlatunkat munkatársainktól.
hirdetes@enjoyradio.hu
kereskedelem@enjoyradio.hu
A műsorszerkezet változtatás jogát fenntartjuk.