| GR 1.: a Corner misszió |
|
|
|
| 2009. március 27. péntek, 10:38 |
|
Első gasztronómiai kirándulásunk célja a kaposvári Corner Étterem és Pub, amely 2004-ben nyílt, s azóta az igényes konyha kedvelőinek egyfajta szentélye. A hely egyébként maga a megtestesült elegancia. Ízléses, ugyanakkor nem hivalkodó berendezést álmodtak ide a tervezők, egy szép terasszal, amelyet sajnos e fagyos tavaszon még nem igazán tudtunk birtokba venni. A célpont
![]() Kommandónk egyik fele, zenei hasonlattal és egy jó nagy adag képzavarral élve magát konyhai "botfülűnek" tituláló Moli Vili azonnal magára öltött egy szakácsruhát, hogy így demonstrálja, ő bizony tanulni is szeretne a legjobbaktól, nemcsak egy jót enni az étlapról. Aztán eredeti foglalkozása persze ismét felülkerekedett flambírozási vágyán és rögtön kérdést szegezett Limbek Csaba igazgatónak, hogy mi is lesz a mai menü? - Tudtam, hogy két gourmet érkezik ma hozzánk, ezért olyan étellel készültünk, amely a házunk specialitását jelentik. Olyan ételsort készítenek el a szakácsaink, amelyek elegánsak, ízletesek, s akár még egy Rambo is elfogyaszthatja őket, hiszen részben "erdei" alapanyagokból készültek. A menü
![]()
Előétel: vargányakrémleves posírozott libamájjal. A nyelvtörőnek is beillő leves közkedvelt a Cornerben, állítja az igazgató. A posírozás egyébként fűszeres, általában savanykás lében, lassan, gyöngyözve forraló főzés. A főétel szarvasgerinc filé gorgonzolás zöldségrétessel és kakukkfüves hollandi mártással, desszertnek pedig vanília kelyhet kapunk, karamelizált dióval és banánnal bolondítva, tojáslikőrrel szervírozva. Pazarnak ígérkezik. Bár már tudjuk, hogy mit eszünk, s az előétel is megérkezik, szakértőnket azért megkérjük, mégiscsak elemezze az étlapot. Tóth Imrét nem kell a kaposváriaknak bemutatni, hiszen a vendéglátás nemzedékei nevelkedtek az általa igazgatott Széchenyi István Kereskedelmi és Vendéglátóipari Iskolában.
![]()
- Az étlap igencsak igényes, gusztusos. Az itt leírtakat pedig a vargánya illata még teljesebbé teszi - tette hozzá mosolyogva a szakértőnk. - Az étlapon egyébként jól látszik, hogy szakértők állították össze, az elnevezések is pont annyit árulnak el egy ételről, amennyit kell. Sok helyen tapasztaltam már, hogy a kissé "elszállt" a fantázia az elnevezéseket illetően, s ez zavarta a vendéget. Itt rendben van minden, de ezt nemcsak én tanúsíthatom. Az előétel kiváló: a tálalás remek, sokan nem is tudják, hogy ez mennyire fontos. A leves íze csodálatos, selymes, bársonyos, dominál benne a vargánya íz. Egyszóval ötös. Az étterem gasztronómia arculatot Varga Gergely séf alakította ki és felügyeli időről-időre. Mint megtudtuk: az étlap szezonálisan is változik, vannak téli és nyári ételek. Utóbbiak jellegzetessége, hogy sok friss szezonális zöldséget és gyümölcsöt használnak fel készítéskor. - Érdekes kihívás egy étlap összeállítása - emlékezett vissza Limbek Csaba. - Régebben sokkal kevésbé lehettünk merészek, ugyanis a vendégek egy jelentős része igényelte a hagyományos ízeket, ma már ezzel könnyebb dolgunk van. Már az étel nevével is vigyázni kell, nehogy tévútra vezesse a vendéget. ![]() - Jómagam azt gondolom, hogy mindenki válassza azt, ami neki szimpatikus, ugyanakkor ne féljen az új ízektől. Egy új étel látványa, íze, illata mind-mind olyan harmóniát jelent, amelyre később is szívesen emlékszünk vissza - tette hozzá Tóth Imre. Az ital Különítményünknek Limbek Csaba az étel mellé rozébort ajánlott, ezúttal a Bock Pincészet egyik remekét szervírozták. A főételhez - a vadhoz pedig testes, Caubarnet Sauvignon-t nyitottak ki a pincérek. Tóth Imre szerint a laikusoknak sem szabad megijedniük a borlapoktól, a szakértő pincér, vagy sommelier biztosan a megfelelőt ajánlja. Egyet tartsanak szem előtt: ételhez válasszanak italt, ne pedig fordítva.
![]()
- Van egy örök szabálya a gasztronómiának, amely azt mondja: fehér húshoz válasszunk fehér, vörös húshoz vörösbort. A rozé ez alól némileg kivételt képez, azt ugyanis bármilyen ételhez bátran fogyaszthatjuk. Megérkezett a főétel is, hatalmas adag. Az íze szenzációs, a hollandi mártás különösen érdekes összhatást eredményes a vadhús mellé. Ez akkora adag, hogy meg sem bírom enni. A desszert is fantasztikus, e három étel együtt igencsak kiadós ebédet képeznek. Ma a legtöbb étteremben kérdezés nélkül elcsomagolják a maradékot, azt gondolom, hogy ez egyáltalán nem ciki, nyugodtan vigyék haza! Ha Önök is kedvet kaptak a Rambonak tálalt menühoz, akkor kérjék ezt Corner pincéreitől: Vargánya krémleves, posírozott libamájjal, sajtos piritóssal Szarvasgerinc filé gorgonzolás zöldséges rétessel, kakukkfüves hollandi mártással Vanília kehely, karamellizált dióval és banánnal, tojáslikőrrel szervírozva
Jó étvágyat!
Néha még Gastro Rambo is elsózza a levest: |