| GR 2.: mexikói kalandok a Geccoban |
 |
 |
 |
| 2009. április 03. péntek, 13:07 |
|
Gasztro Rambo bevette Dél-Amerikát, és Dél-Amerika is bevette Rambo ízlelőbimbóit. Kulináris kalandozásaink második állomásán ugyanis a kaposvári Gecco Étterembe látogatott Moli Vili. És, hogy szakértelem híján se legyen, Keresztes Tiborral, a Széchenyi István Kereskedelmi és Vendéglátóipari Iskola tanárával alkotott ütőképes csapatot, aki amellett, hogy oktatja a szakmát, évtizedek óta étteremtulajdonos is egy személyben.
Az étterembe lépve kommandónkat rövid időn belül megérintette a hely szelleme, a berendezés ugyanis igazi kedélyjavítóként hat a betérőkre. A kőpadló, a fa asztalok és padok, a kerámiaedények és a színes, függönyként funkcionáló szőttesek tökéletes mexikói hangulatot teremtenek. Mindezek megkoronázásaképpen egy hatalmas búbos kemence terpeszkedik az étterem közepén. A hangszórókból áradó salsa zene pedig kellemesen felpezsdíti az ember vérét.
Vincze Norbert, a Gecco mindenható ura vette pártfogásába két éhes utazónkat, és vezette be őket a dél-amerikai konyha rejtelmeibe. Mint elmondta, az étlapon zömében mexikói ízek közül választhatnak a vendégek, de azok sem fognak csalódni, akik belekóstolnának az argentin konyha remekeibe.
- Elsősorban kukoricás, babos, csípős, igen fűszeres ételek kerültek az étlapra, hiszen a tradicionális mexikói konyhának is az alappillérei. Ezek egészülnek ki a szintén hagyományos alapanyagnak számító tortillával, ami egy kukorica vagy búzalisztből készült lepény.
Keresztes Tibor bólogatását látva Gasztro Rambo megnyugodva állapította meg, hogy az igazgató, aki egyben főszakács is, érti a dolgát, így gyorsan továbblapozva kérte számon a mexikói toroköblögetőket. Csalódnia persze most sem kellett, hamarosan már naranccsal kenegette, fahéjjal szórta, és nyalogatta kezét, majd döntötte is magába az arany tequilát. De ne csak igyunk, együnk is!
Előételként egy csípős sajtkrémleves került az asztalra, tejszínesen, füstölt sajtból, pirított zsemlekockákkal megszórva. Vendéglátónk bevallotta, ezt az ételt ebben a formában valószínűleg nem találnánk meg Mexikóban, de a vendégek igényeit is figyelembe kell venni. Keresztes Tibor hasonlóan vélekedik a kérdésről, ugyanakkor hozzátette, hogy egy nemzetiségi étterem ételei akkor az igaziak, ha azok ízvilága nagyban megközelíti az eredetit.
Második fogásként egy quesadillas és egy fajitas csillapította kommandósaink éhségét. Mindkét étel csirkehús csíkokból készült, előbbi kukoricával, hagymával, szalonnával egyetemben lapult meg két tortilla közé betöltve, fokhagymás tejföllel leöntve, sajttal megszórva, míg utóbbi serpenyőben került a vendégek elé kolbásszal, hagymával, paprikával, sajttal, fűszeres lében. A hozzá járó tortillát külön tányéron tálalták, hogy gourmet-jeink a maguk szája íze szerint tölthessék meg azokat. A főételekhez Vincze Norbert egy hazai Roset és egy Caubarnet Sauvignon-t ajánlott mondván, a magyar borok kiválóak. Moli hálásan kortyolt a nedűkből, majd a következő pillanatban már a mexikói sörök oltárán áldozott. Mint kiderült, a mellékelt citromkarika nem dísz, hanem kiemeli a sör zamatát.
A desszertnél Gasztro Rambo felfedezte az étterem azon sajátosságát, hogy hatalmas mértű, gekkóval díszítet, egyedi kerámiatálakon szolgálják fel az ételeket. A méretes tányérok pedig méretes desszertet rejtettek. A csokoládéval töltött golyók dióköntösben, vaníliaöntettel ugyanolyan pompásak voltak, mint a fahéjas almával töltött édes tortilla csokiöntettel. Moli Kapitány azonnal megállapította, hogy a vendég nem csak a szájával, hanem a szemével is eszik, amit szakértőnk nyomban megerősített azzal, hogy mindig az első benyomás számít, a tálalás tehát meghatározó szempont.
Eltelve, ámde törve nem ért végére a menünek a két gasztrokommandós. Kiderült, hogy ember legyen a talpán, aki végig tudja enni a felszolgáltakat az elsőtől az utolsó morzsáig. Azoknak, akiknek ez nem sikerül, az étterem felszolgálói szívesen elcsomagolják a maradékot, így a vendég haza is vihet egy csipet Dél-Amerikát!
|
